Belépés
Közelgő események
Bemutató
Aktuális hírek
A dopping témakör szinte valamennyi aktuális kérdésére választ ad a március 11-én elindított, Magyarországon egyedülálló egyetemi kurzus.
Sikeresen szerepeltek a Debreceni Egyetem tehetségműhelyei az Oktatásért Közalapítvány pályázatán, amely a működéshez nyújt segítséget.
Minden eddiginél több érdeklődőt vonzott a „Vámpírok bulija”. Immár harmadik alkalommal rendezte meg tavaszi bálját a Hallgatói Önkormányzat.
A tavaszi félévben is folytatódik az az előadássorozat, amely kéthetente keddenként várja aktuális témákkal az érdeklődőket a Főépület X. termében.
Rektori köszöntő

Köszöntöm Önt a Debreceni Egyetem portálján!
A Debreceni Egyetem 32 ezres hallgatói létszámával, 15 karával, mintegy 1500 oktatójával Magyarország legszélesebb képzési spektrumot kínáló felsőoktatási intézménye. Legfőbb törekvésünk, hogy értékes diplomát adjunk az itt végzők kezébe. Oktatási programunkat a kor követelményeihez igazodva minden évben úgy állítjuk össze, hogy kielégítsük a régió szakember-szükségleteit, és olyan tudományos kutatókat neveljünk, akik nemzetközi vonatkozásban is megállják a helyüket.
A Debreceni Egyetem dinamikusan bővülő intézmény: infrastrukturális fejlesztéseink révén nemcsak új oktatási egységekkel és laboratóriumokkal gyarapodunk folyamatosan, hanem kollégiumok építésével és felújításával nagy hangsúlyt fektetünk a korszerű életkörülmények megteremtésére is. A hallgatók létszámának emelkedése azt mutatja, hogy egyre nő az érdeklődés intézményünk iránt.
Honlapunk hozzásegíti a látogatót ahhoz, hogy mindent megtudjon választható szakjainkról, a diploma megszerzéséhez vezető útról, az eseménydús hétköznapokról, a bőséges szórakozási és sportolási lehetőségekről. Mindarról, amit ez a fogalom jelent: Debreceni Egyetem.

Prof. Dr. Fésüs László
akadémikus, rektor

