Belépés
Bemutató
Közelgő események
- Tudományos konferencia(4 óra)
- Nyelvészeti Konferencia(1 nap)
- Doktor- és díszdoktoravató ünnepség(9 nap)
Debreceni Egyetem - Hírlevél X. évf. 38. szám 2009. november 23.
Híreink
November 12-én Dr. Lichtmann Tamás, a Német Nyelvű Irodalmak Tanszék vezetőjének 60. születésnapját ünnepelte a Germanisztikai Intézet, melyre az Intézet oktatóin kívül meghívást kaptak az ünnepelt pályatársai, jelen és volt diákjai, kollégái. Az ünnepségen a Múlt és Jövő könyvkiadó vezetője és egyik szerkesztője mutatta be Icik Manger Az édenkert könyve című művét, melynek fordítója Lichtmann Tamás. Az Intézet e kötet megjelenésének támogatásával köszöntötte hatvanadik születésnapján a Germanisztikai Intézet alapítóját.
Közelgő rendezvények
November 23-án 19 órától a Science Café keretén belül Meskó Bertalan a WEB 2.0 és a személyre szabott orvoslás címmel tart előadást az Új Inkognitó Kávézóban (4029, Debrecen Eötvös utca 11.). A Science Café egy olyan tudományos előadássorozat, melynek célja, hogy kötetlen stílusban mutassák be a régió fiatal kutatóinak tevékenységét. A rendezvénysorozat elsősorban a tudományok iránt érdeklődő egyetemistákat és főiskolásokat célozza meg, de örömmel látják a tudásvágyó középiskolásokat is. A részvétel ingyenes.
Részletek
November 24-én 18 órától kezdődik a Tálcán a világ előadássorozat újabb előadása, melynek témája: Nyelvújítás, kritika, költészet-Széphalom szentje: Kazinczy Ferenc. Helyszín: Főépület X. tanterem.
Részletek
November 25-én 14 órától Az időskor biológiai, pszichológiai és szociális dimenziói címmel kezdődik tudományos ülés a DAB Székházban.
Részletek
November 26-án 14 órától A Magyar Nyelvtudományi Társaság Debreceni Csoportja várja az érdeklődőket őszi felolvasó üléseinek soron következő előadására, melyet Szikszainé dr. Nagy Irma Kazinczy a stílus teoretikusa és művésze címmel tart. Helyszín: a DE főépületének 340/2. (könyvtár)terme.
November 26-27-én A Magyar Tudomány Ünnepe – 2009 keretében Az európai műveltségről címmel tart rendezvénysorozatot a Klasszika-filológiai Tanszék és Sectio Debreceniensis a DAB Szákházban.
Részletek
November 27-én 14 órától kezdődik a II. Települési Környezet Konferencia a Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszéke szervezésében a DAB Székházban.
Részletek
December 2-án 13 prof. Dr. Czigler István tiszteletére rendez tudományos ülést a Pszichológiai Intézet és az Általános Pszichológiai Tanszék a Pszichológiai Intézet P/6-os tantermében (Debrecen, Komlóssy u. 45-47).
Részletek
Nyílt napok a Debreceni Egyetemen
Részletek
Doktori (PhD) védések
Dr. Fazekas Flóra, állam- és jogtudományok
2009. november 30. 11.00 óra
Az értekezés címe: A magyar Alkotmánybíróság viszonya a közösségi jog elsőbbségéhez egyes tagállami alkotmánybírósági felfogások tükrében
Helye: Közgazdaságtudományi Kar Tanácsterme (Kassai út 26., C/14. terem)
Csige Lóránt, fizikai tudományok
2009. november 30. 14.00 óra
Az értekezés címe: Egzotikus atommagok kísérleti vizsgálata
Helye: ATOMKI, XII. épület, III. em. nagy előadó (Bem tér 18/a)
A doktori értekezések tézisei elérhetők a Tudományos Igazgatóság honlapján: http://www.science.unideb.hu/
Habilitációs előadások
Dr. Gucsik Arnold, TTK
2009. november 25.
11.00 óra - tantermi előadás
A földi meteoritkráterek
12.00 óra - tudományos és angol nyelvű előadás
Cathodolluminescence and micro-Raman studies of naturally and experimentally shock metamorphosed minerals
Carbonate within the Lunar rocks
Helye: Főépület, Dr. Gyíres Béla tanterem (földszint, III. tanterem)
Dr. Bögre Zsuzsanna, BTK
2009. november 26.
12.00 óra - tantermi előadás
Identitásváltás végletei '56 után: forradalmárból ügynök?
13.00 óra - tudományos és angol nyelvű előadás
Az 1950-ben feloszlatott szerzetesnővérek társadalmi integrációja 1950-1990
Helye: Főépület, III. em. 316. sz. könyvtár
Hallgatóknak
Gyakornoki lehetőség Franciaországban – Nantes!
Részletek
November 25-én 18 órától Campleaders tájékoztatót tartanak hallgatóknak amerikai nyári munkalehetőségekről a Főépület a földszinti 14/1-es termében.
A Természettudományi és Technológiai Karon 2009. december 7-től 11-ig zajlik a kari Tudományos Diákköri Konferencia. Jelentkezés november 20-ig, dolgozat benyújtása november 25-ig.
Részletek
A DE Evolúciós Állattani Tanszék és a HNPI-DE Természetvédelmi Zoológiai Tanszék közös szemináriumsorozatot szervez a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén zajló gyakorlati természetvédelmi vizsgálatokról. Az előadások szerdánként, 15:00-kor kezdődnek a DE Élettudományi Épület F.201 szemináriumi termében.
Ösztöndíj a japán Hirosaki Egyetemre
A 2010/2011-es tanévben ismét lehetőség nyílik 2 hallgató részére arra, hogy a Hirosaki Egyetemen tanulmányokra pályázzon. A japán egyetemen japán és angol nyelvű képzést biztosítanak.
Beadási határidő: 2009. november 27.
Részletek
Sporthírek
A Debreceni Egyetem Sportigazgatósága hallgatói sítábort szervez Olaszországba 2010. február 1 . és 7.között.
Részletek
Kulturális ajánló
November 23-án 19 órától a 8 nő (8 femmes) című filmet vetíti magyar felirattal a Francia Filkmlub a Főépület 5-ös termében. A belépés ingyenes.
Részletek
November 24-én 16 órától Thomas Klupp német író a Német Kulturfórum meghívására a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár konferenciatermében olvas fel Paradiso című regényéből. A felolvasás után kötetlen beszélgetésre nyílik lehetőség a fiatal íróval, melyet Lydia Böttger DAAD-lektor vezet. A program német nyelvű. A rendezvény támogatója a Goethe-Intézet,
együttműködő partnere pedig a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézete.
November 24-én 17 órától vetítik az Ausztria-Gyűjteményben, Joseph Haydn A patikus című vígoperáját.
November 24-én 19 órakor kezdődik az Universitas-Debrecen hangversenysorozat új évada, Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművész önálló Haydn-estjével a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében.
A Zeneművészeti Kar novemberi progjamjai.
Részletek
A Lovarda novemberi programjai
Részletek
Az Universitas-Debrecen Hangversenysorozat 2009/2010-es évadjának programja.
Részletek
A Mentálhigiénés filmklub I. féléves programja. A belépés díjtalan.
Közérdekű információk
Magyar-kínai TéT 2011-2012
A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. Törvény (Atv) 8. § (1)e) (2) c) alapján a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság közötti kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében kutatás-fejlesztési projektek kutatócseréjének támogatására. A támogatás nyílt pályázati
rendszerben, a magyar -- kínai kormányközi TéT együttműködési program keretében történik. Támogatás maximális összege: 10 millió Ft.
Visegrádi Ösztöndíj Program
Részletek
A University of Oxford közzétette az Institute for Strategic Dialogue (ISD) által finanszírozott Weidenfeld egyetemi ösztöndíjak pályázatára szóló felhívását a 2010-11-es tanévre. Az ösztöndíjak kiemelten fontos földrajzi területeken a jövő vezetőinek a képzését kívánják elősegíteni.
A pályázati határidő: 2010. január 8. orvostudományi és filozófiai tárgyban és 2010. január 22. minden egyéb tantárgy esetében.
Az ösztöndíjról a University of Oxford ad további részleteket:
http://www.admin.ox.ac.uk/studentfunding/scholarship_profiles/weidenfeld.shtml
Közlemény az adózó rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg felhasznánásáról
Részletek
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) meghirdette a Svájci Hozzájárulás legújabb pályázati felhívását turizmus témakörben. A felhívás keretén belül összesen 3 millió svájci frankra (kb. 528 millió forintra) pályázhatnak az érdeklődők.
Részletek
A Hong Kong Research Grants Council PhD-ösztöndíjlehetősége. Beadási határidő: 2009. december 1.
Az EducationUSA új ösztöndíjainak listája
A HEFOP 4.1.2. Debreceni Infrastrukturális Regionális Egyetemi Campus Továbbfejlesztés projekt honlapja elérhető a http://hefop412.unideb.hu címen.
Általános információk
A Hírlevélben közzétenni kívánt információkat minden héten hétfő 12 óráig hirlevel@unideb.hu címre kérjük megküldeni.
Felelős szerkesztő: Turi Gábor igazgató, Külső Kapcsolatok Igazgatósága


