Belépés
Bemutató
»
Közelgő események
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európa Terv keretében valósult meg
Tanulmányi ügyek
Tanulmányi ügyekben a kari tanulmányi osztályokon kivül az alábbi egységek segitik a hallgatókat:
Hallgatói Szolgáltató Központ
A Debreceni Egyetem (DE) Tudományegyetemi Karok (TEK) Vezetése és Tanácsa – a Karok és a Hallgatói Önkormányzatok kezdeményezésére és támogatásával – Hallgatói Szolgáltató Központ (HSZK) létrehozását határozta el, melynek átadására 2008. január végén került sor.A Központ célja a kari jellegtől független hallgatói adminisztrációs feladatok összevont intézése, a kari tanulmányi osztályok tehermentesítése a kor színvonalának megfelelő környezetben.
A tájékoztatás és az ügyintézés hatékonyságának javítása érdekében – első lépésben – a
- Bölcsészettudományi Kar
- Informatikai Kar
- Természettudományi és Technológiai Kar
- Zeneművészeti Kar
(tagozattól és képzési formától függetlenül) hallgatói részére került kialakításra az új ügyfélközpont (ügyféltér). Ezzel a kari tanulmányi osztályok jelentős adminisztrációs teher alól mentesülnek, így a kari oktatásszervezés és a hallgatók érdemi tanulmányi ügyeinek támogatása is javulhat. A Hallgatói Szolgáltató Központ a kari Tanulmányi Osztályokkal együttműködve, szoros munkamegosztással szervezi, végzi munkáját.
Feladata közé tartozik:
a felvételi adatnyilvántartás (szerver) működtetése,
beiratkozáskor:
- hallgatói jogviszony igazolás kiadása
- féléves érvényesítő matricák kiosztása
- diákigazolvány ügyintézések
- a tanulmányi ösztöndíjügyek és számfejtések
- a diákhitel tanácsadás
- a térítési díjak kivetése, számla kibocsátása, igazolások kiadása
- felnőttképzési szerződések kezelése
- a hallgatói személyes és hallgatói jogviszony adatok karbantartása.
Elérhetőség: http://hszk.tek.unideb.hu
Egyetemi Hallgatói Információs Központ
Feladatai: Az EHIK (Egyetemi Hallgatói Információs Központ) gondoskodik a Neptun üzemeltetéséről, a központi feladatok ellátásáról. Hallgatóink azokban a Neptunnal kapcsolatos, nem tanulmányi jellegű kérdésekben fordulhatnak hozzájuk, amelyeket a tanulmányi osztályok nem tudtak orvosolni.
Elérhetőségek: neptun3@unideb.hu
Telefon:52 / 512-900 / 22900 vagy 22892 vagy 22072 vagy 23110

