User login
Events
Upcoming events
Tábla őrzi Juhász-Nagy Pál emlékét
A Növénytani Tanszék egykori tanára tiszteletére, születésének 75. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a DE Ökológiai Épületének homlokzatán.
Juhász-Nagy Pál igazi reneszánsz ember volt: szakterületén kívül az emberi tudás és művészet más szféráiban is otthonosan mozgott. Mélységesen hitt a művészetek tudományt megtermékenyítő erejében. „Ötven év múltán is mélyen él bennem azoknak a téli estéknek az élménye, amikor az egyetem igen vegyes hallgatósága körében elemezte Beethoven szimfóniáit, vagy amilyen megindítóan beszélt a kínai költészetről, és ahogyan magyarázta a bibliát” – idézte fel az ünnepségen volt tanítványa, Tóth Albert, a Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesületének elnöke.
Juhász -Nagy Pál egyik legfőbb szellemi hagyatéka az ökológiai kultúra tárgyköréhez kapcsolódik. Ennek mibenlétét a következőképpen definiálta: „Az ökológiai kultúra nem más, mint a mítosz, a művészet és a tudomány eredményeinek jobb összekapcsolása a természeti, környezeti és kulturális értékek védelme érdekében”. Ez a most felavatott emléktáblán is olvasható idézet a Természet - és Környezetvédő Tanárok Egyesületének 1992. december 5-6-án, a Magyar Tudományos Akadémián tartott, környezetvédelmi neveléssel foglalkozó konferenciáján fogalmazódott meg. Ez a rendezvény volt Juhász- Nagy Pál utolsó közszereplése. 1993. április 5-én befejezte földi pályafutását. Még 60 éves sem volt, mégis teljes életet élt.
Juhász -Nagy Pál életművének teljes, hiteles feldolgozása még várat magára. Szellemiségének ápolására, továbbfolytatására már történtek fontos dolgok: nevét viselve dolgozik Debrecenben a doktori iskola, létezik a Juhász -Nagy Pál akadémiai díj, a Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete pedig 1995-ben megalapította a Juhász- Nagy Pál emlékérmet, amit eddig 43-an vehettek át. Most a tanáregyesület tagja, Rab-Kováts Éva javaslatára elkészült Győrfi Sándor és Lakatos Aranka szobrászművészek közös alkotása, a hozzá méltó emléktábla, amellyel a kezdeményező Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete mellett a Biológiai és Ökológiai Intézet, a Debreceni Akadémiai Bizottság és a Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Köre állít örök emléket Juhász -Nagy Pálakadémikusnak.

