User login
Video
Events
Upcoming events
Doppingról A-tól Z-ig
A dopping témakör szinte valamennyi aktuális kérdésére választ ad a március 11-én elindított, Magyarországon egyedülálló egyetemi kurzus.
Túljárhatnak a sportolók a doppingellenőrök eszén? Ellenőrizhető-e a doppinghasználat? Milyen hatásai lehetnek a doppingszereknek, és mi szerepel a tiltólistán? Többek közt ezekre a kérdésekre kaphat választ az a 80 hallgató – nagyrészt leendő orvosok és gyógyszerészek -, akik részt vesznek a Debreceni Egyetem Sportigazgatósága által szervezett képzésen.
- A doppingolás nem újkeletű, hiszen különféle ajzó- és serkentőszereket bizony már az ókori olimpiákon is használtak, de küzdöttek is ellene – mondta Tiszeker Ágnes, a kurzus egyik előadója. A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint a doppingolás sérti a sport szellemiségét, jogilag elítélhető, és orvosilag bizonyítottan ártalmas. A tantárgy egészségügyi, sportpolitikai, etikai és jogi aspektusból közelíti meg a tiltott szerek és módszerek problematikáját, de a doppingellenőrzések gyakorlati kérdéseire is választ ad.
- Már öt éve nagy népszerűségnek örvend „A Labdarúgás elmélete és gyakorlata” kredittárgyunk, de – a magyar egyetemi sport egyik meghatározó intézményeként – az ütős játékok és a testépítés ismereteivel, műfal-mászással vagy a hőlégballon-repülés alapelveinek tanításával is igyekszünk pótolni a testnevelés órák hiányát. A sportot még több szabadon választható kurzussal is szerettük volna visszacsempészni a hallgatók életébe, ezért kezdtük el oktatni „A doppingellenes tevékenység ismeretei” című tárgyat. A kurzus magas szintű szakmai hátterét olyan neves előadók garantálják, mint Tiszeker Ágnes, vagy Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat játékosa. Egyik fő célkitűzésünk, hogy a nagy közfigyelmet kapott, dopping-antidopping kérdéskörre hiteles válaszokat adjunk – hangsúlyozta Nagy Ágoston sportigazgató.
A Debreceni Egyetemen mindössze a sport, a művészetközvetítői és a katonai területeken nincs képzés. Előbbi kettővel azonban hamarosan bővülhet a kínálat, utóbbi beindítását azonban nem tervezzük– tájékoztatott Jávor András oktatási rektorhelyettes.
Magyarországon jelenleg nem működik akkreditált dopping-labor, ezért az egyetem felvette a kapcsolatot a Magyar Olimpiai Bizottsággal egy laboratórium kialakításáról, amely – azon túl, hogy a MOB munkáját támogatná–segítséget nyújthatna a dopping-elleni küzdelemben is – jelentette be Csernoch László, az Élettani Intézet igazgatója.

